Sport Portál

…Sportoljon naponta…

Egy pszichológus segíthet az embereknek

Posted on 2017-01-04  in Egyéb

Szponzorált tartalom

pszichológus

pszichológus

Zárkózottak lettünk. Míg korábban a szomszédokkal is összejártak az emberek, mára már a családtagok is alig beszélnek egymással. Szinte divattá vált a magányosság. Inkább kutyát tartanak és azzal sétálnak még az idősek is, ahelyett, hogy egymással kávézgatnának délutánonként. A fiatalokra is jellemző ez, de szerencsére sokan kérik pszichológus segítségét, mert érzik, hogy ez így nem jó. Hiszen az ember társas lény és arra van szüksége, hogy élet vegye körbe. Az igaz, hogy sokat kell dolgozni, a munkába járással akár 10-12 órát is távol lehetünk az otthonunktól, családunktól és akkor még a bevásárlás, házimunka még el sem készült. Szóval nem nehéz elhanyagolni magunkat és egymást. De be kell iktatni időt, hogy a pszichológus segíthessen megváltoztatni szemléletmódunkat. Persze ehhez mi kellünk, mert valami bennünk változott meg, hogy ilyenek lettünk. Mert már az oviban is imádtunk a csoporttársakkal játszani és alig akartunk haza menni onnan. Az iskola elején is ilyen volt a helyzet az osztálytársakkal, de utána történhetett valami. Ennek kiderítésében segít a pszichológus.

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás