Sport Portál

…Sportoljon naponta…

Hónap: 2019 december

Egy konferencia helyszín a fővárosban rengeteg extrával.

Posted on 2019-12-09  in Egyéb

konferencia helyszín

konferencia helyszín

Igenis sokat számít az, hogy milyen helyen kerül megrendezésre egy esemény. Az első benyomást ugyanis a helyszín adja, aminek amellett, hogy megjelenése is sokat számít, egyben a felszereltsége és a hozzá tartozó szolgáltatások is hangsúlyosak. Kiváló lehetőségekkel elérhető konferencia helyszín a Moha házban, ahol a résztvevők nem csak kellemes és modern környezetben élvezhetik az előadást, rendezvényt, hanem minden adott lehet ahhoz, hogy jól érezzék magukat! A technikai felszereltség alapvető adottsága a termeknek, melyek közül nagyobb és kisebb méretűek egyaránt rendelkezésre állnak. Attól függően, hogy mekkora létszámmal terveznek a rendezők, úgy más és más lehetőségek közül tudnak választani. A Moha ház egyben egy irodaépület, ahol recepciószolgálat is van, valamint étterem és kávézó. A konferencia helyszín szempontjából a két utóbbi lehetőség igencsak kedvező, hiszen a cathering lebonyolítását könnyítik meg. Ülő- és álló fogadáshoz is biztosítanak különböző megoldásokat. Akár 500 főt is kényelmesen lehet fogadni a legnagyobb konferenciateremben, amely rendelkezik klímával, elektromos sötétítési megoldásokkal és persze a kiváló fény- és hangtechnika egyaránt elérhető szolgáltatás. Mivel az előadóterem előtérrel is rendelkezik, a vendégek regisztrációja és fogadása kényelmesen történhet meg. (tovább…)

[Top]

Hónap: 2019 december

A téli sportok előnyösen hatnak egészségünkre.

Posted on 2019-12-07  in Egyéb

téli sportok

téli sportok

Nem győzik hangsúlyozni, hogy a friss levegő csodákra képes és ha tehetjük, minél többet tartózkodjunk a szabadban. Persze a hidegbe a legtöbben cseppet sem kívánkoznak ki, viszont érdemes mérlegelni, hogy milyen előnyökkel járhat, ha mégis kimozdulunk! Vegyük például azt, hogy a legjobb téli sportok Magyarországon listáján ott szerepel a jégkorcsolya, ami nem csak megmozgat a szabad levegőn, hanem egyben kellemes időtöltés is! Nem muszáj versenyszerűen űzni, hiszen jó kikapcsolódás és program lehet a családdal is. A gyerekek imádni fogják, emellett mivel folyamatosan mozgásban vannak általa, nem fogják érezni annyira a hideget, így a napi szükségleteket is ki lehet elégíteni általa. A síelés szintén a téli sportok élén van, bár hazánkban nem jellemző, ugyanakkor nem kell annyira messzire menni ahhoz, hogy síelhessünk, hiszen néhány szomszédos országban már könnyebben elérhetjük. Ha már egyszer ott járunk, akkor a snowboard terén is érdemes kipróbálni magunkat. Aki pedig igazi sportember, annak a jégkorong, mint lehetőség is felmerülhet, amit helyben is elérhetnek a megfelelő helyszíneken. A téli sportok másik előnye, hogy a hideg levegőn sokkal több oxigénhez jut a szervezet, aminek következtében nagyobb terhelést is elbír a test. Utazással egybeköthetőek a téli sportok, mert mint már említettünk, hazai pályán csak a kezdők élvezik a síelést, mert aki igazán szeretne felszabadulni, kikapcsolódni, annak ott vannak többek között az osztrákok síparadicsomai, ahol az egész család megtalálhatja kedvenc időtöltését! (tovább…)

[Top]

Hónap: 2019 december

Izgalmas telefontokok óriási választékban!

Posted on 2019-12-02  in Egyéb

telefontokok

telefontokok

A képernyő biztonsága tán sokkal fontosabb is, mint a hátlap karcmentessége, ezért is ajánlatos egy hagyományos szilikontok helyett valami erősebbet választani, ha már telefontokok kínálatában keresgélsz. Az erősebb ütések és esések sajnos nem kímélik a mobilodat. Mivel rohanó világban élünk, ahol az ember csak zsebre vágja vagy a táskájába dobja a készülékét, ezért is tanácsos egy olyan tokot választani hozzá, ami az ilyen esetekben megfelelő védelmet tud nyújtani. A Topkinalat.hu webáruházban rengeteg választási lehetőség adott, melyek mindegyike minőségi megoldást kínál arra az esetre, ha vigyázni szeretnél a mobilodra. Persze véletlenek mindig vannak és elkerülhetetlenek, nem árt előrelátónak lenni és beszerezni egy a készülék típusodnak megfelelő tartót. Mik a lehetőségek? Számos változatban elérhetőek már ezek a termékek, ezáltal még csak kompromisszumot sem kell kötnöd. Ha nem tartod praktikusnak a flip telefontokok sokaságát, akkor választhatsz olyat is, ami nem zavaró és mégis elegendő védelmet tud nyújtani. A nano váz nevű anyag hasonló az üvegfóliához, annyi különbséggel, hogy egyszerűbb a felhelyezése. Ez is olyan szintű védelemmel tudja ellátni a kijelzőt, mintha a legerősebb telefontokok közül vásároltál volna. A kijelző javíttatása költséges, előzd meg a bajt és vegyél mobiltokot! (tovább…)

[Top]

A honlap további használatához a cookie-k használatát el kell fogadni. További információ

A cookie-k beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás